Eltelt évek,
Melyek jöttek és elmentek,
15 elrepült esztendő,
S ez idő alatt minket is
Megöregített az idő.
A Lelkek sokasága,
Kik itt voltak velünk,
Mennyi mindent adtak,
Hogy még mi maradunk,
Itt boldogabbak legyünk.
A múló évek alatt,
Oly sokszor gondolok reád!
Édesapám! Mond!
Mitől voltál Te más?
Ki a tehetségét csak magának adta,
Zárkózott világa belülről tündökölt,
Csak otthona falai láthatták,
Mi minden van egy ilyen ember mögött.
Tudott e rólad bárki is?
Hallott e rólad valaha egy világ?
Nem ez, dehogy! Nem a mostra gondolok.
Hanem egy másik korra,
Ahol talán élted hajnalán,
Kibontottad magadból
Tehetséged virágát.
Evilág önteltségében nehéz ragyogni,
S nem is akartál soha megmutatkozni,
Mit erre a világra magaddal hoztál,
Csak nekünk adtad,
S nem volt időm elmondani,
Hogy milyen büszke is voltam Reád.
Akkor még nem tudtam,
Mikor tovább mentél az úton,
Hogy amit itt hagytál minden az enyém.
A minden és egyben a semmi.
Mit kezdhetnék vele?
Ha e zord irigy világ semmit sem ad bele?
Félbehagyott álmok színtelen világa,
Rajzok, mit még színezni kell,
De hol vannak a színes ceruzák,
És az illatos olajfestékek?
Mivel dolgozhatnám ki,
A Te megkezdett terveidet?
Ecset és vászon, beszáradt festékek,
Rajzlapra vázolt világod,
Mit is kezdjek vele?
Farostlemez, rajta fehér ecsetnyomok,
Vitorlás, mi a tengeren hánykolódott.
Itt maradt nekem,
Én fejezzem be?
Rendben.
Gyere hát hozzám! Mutasd meg!
Had folytassam! Mond, mit tegyek?
Hogy kinyissam világom ajtaját,
És engedjem, hogy belépjenek.
Még nem látlak.
Hol vagy?
Kereslek…
Kezem nyújtom feléd a láthatatlan semmibe…
Testem ködbe vész, orrom nedves fülledtséget érez,
Fuldoklom, nincs levegő, félek.
Mi ez, mi körbevesz?
Lépni alig tudok, lábaim bénán megállítanak,
Testem súlya mélybe húz,
Majd térdeimre rogyva felkiáltok:
Itt vagyok Apám, gyere, van még erőm,
Visszahozlak, emeld fel szemfedőd!
Keserves kínom arcomat rondítja,
Hangom torkom elszorítja.
Meghalok.
Csak így jutok el hozzád,
S e világot hátrahagyva,
Folytassa hát helyettem is más.
Van választás, mindig van.
S Te már döntést hoztál,
De én most ébredek…
Álmom véget ért,
Bár nem értem el Hozzád.
Én még maradok,
Én még nem adom át álmaim,
Én még nem szállok ki. Folytatom….
S e új nap hajnalán nevetek,
Mert álmom szertefoszlik,
Mint pirkadatkor a szellemek.
S belőle erőt merítve újra,
Neked köszönhetem,
Hogy vágyaimhoz segítségül,
Felemelkedhetek.
Vers: Pauerka
A vers szerzői jogvédelem alatt áll
2019. júl. 30.