Letargia
Nézem arcom, ahogy változik,
Az idő ellopja bájait,
-Tolvaj vagy! – torkomból sikítom!
– Add vissza nékem a fiatalságom.
– Ne! Ne kompenzálj gazfickó!
Nem kell helyette plusz kiló!
E többletet szinte rám erőltetted,
Testem gyűlöli eme gömbölydebbet.
Pokoljárás, tolvajtempó,
Természetes Időrabló.
Nincs megállás, jön még más is,
Érzem már a reumát is.
S ha ennyi baj még nem elég,
Van még mellé sok egyéb,
Ami szinte maga a letargia,
Hogy ágyékom lett testem sivataga.
Aztán véres kését az Idő belémdöfi,
-mi az enyémtől volt már szennyezett-
Majd elindul, vállát vonva hátranéz,
Majd egy gúnyos mosolyt felém szegez.
– Holnapra kihevered! -mondja kedvesen.
Aztán fordultában késével kaszabol még egyet.
Mély sebeimből ömlik a vér,
Fájdalmas nevetés, kínos üvöltés…
Ez maradt nekem.
Idő! Kérlek ne nevess!
Hagyj, had érezzem,
Ahogy kegyetlenül elbánsz énvelem.
—————————— ———————–
Legyen csend!!
Te csak ne mondj semmit!
Eljön egyszer majd érted is.
Ne várd, inkább menekülj,
Bár nélküle semmi az életünk.
Vers: Pauerka
A vers szerzői jogvédelem alatt áll.
Budapest 2019 05. 03